HTML

Választások annó

A rendszerváltás óta hat országgyűlési választáson van túl az ország. A hetedik pedig itt van a nyakunkon. Ennek apropóján szemezgetünk az előző választásokhoz kötődő Youtube videókból. Kampányfilmek, Híradó riportok, dalok.

Címkék

Választások - 1998

2014.03.29. 21:31 tomikgb

1998-ból sincs sok kampányfilm, van viszont helyette híranyag Kálmán Olgával, meg Torgyán Józseffel, ez a két ember pedig egyenként is van akkora húzónév, hogy érdemes legyen tovább olvasni a posztot. :) Szóval '98-ban járunk, amikor is túl vagyunk a vadprivatizációkon, meg a Bokros csomagon, az MSZP pedig ezzel a múlttal a háta mögött kért még négy évet. Nem kapott.

Az MSZP-s vereség előtt azonban még megrendezték az első nyilvános miniszterelnök-jelölti tévévitát. Itt még a moderátor Bárdos Andrással egyetemben Orbán Viktor is gyerek volt, és ekkor még ugye - ellentétben napjainkkal - volt esély arra, hogy egy ilyen vita létrejöhessen. A korabeli elemzők szerint a vitából egyértelműen Orbán jött ki győztesen, akinek a fiatal, dinamikus és humoros stílusával Horn nem bírta felvenni a versenyt.

A választást végül a Fidesz nyerte, kormányt alakítani azonban nem tudott, hiszen nem volt meg nekik a mandátumtöbbség a parlamentben. A választások estéjéről egy egykori TV3-as tudósítást találtam, ahol a fiatal D. Tóth Kriszta arról panaszkodik, hogy "lehetetlenség hozzáférni Magyarország leendő miniszterelnökéhez".

Június 20-ról is van egy rövidke bejátszásunk Kálmán Olgával, aki ekkor még az MTV-nél híradózott.

Szóval visszatérve a kormányalakításhoz, a nagykoalíció az MSZP-vel kizárt volt, így életbe lépett a vészforgatókönyv. Nem volt más lehetőség, mint lenyelni a békát, és elkezdeni a kényszer szülte koalíciós tárgyalásokat a Kisgazdapárttal, aminek a végén megalakult az emlékezetes "Orbán-Torgyán polgár kormány". :) 1998. június 24-én még boldognak tűnt a házasság, aztán hogy később mi történt a Kisgazdapárttal, azt meg ugye tudjuk.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasztasok-anno.blog.hu/api/trackback/id/tr235884960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tizenötmillió Magyarok 2014.03.30. 14:26:18

Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !
Eljen Orban Viktor ! mocskos mszp !

Sword 2014.03.30. 16:14:39

Szerintem is éljen Orsós Viktor... kenyéren és vizen. És persze mocskos mszp!
süti beállítások módosítása